most jó volt. életem az eiffel torony mellett. hiszen sosem jártam ott. és ez a szép benne. és bántok másokat. és általában sajnálom és megbánom. de hiszen ember vagyok. és erős vagyok. erős leszek. tudok rombolni nem csak építeni. de engem többé nem tudnak megtörni.
és köszönöm hogy vagytok nekem. mindig elmondom. de komolyan is gondolom.
kellett már valaki aki kiránt ebből. csak hogy itt van. vagy hogy elvisz futni. és ez jó. mert tényleg élveztem. és akár egész életemben futnék csak jönnének rendbe a dolgok vele. aztán a mi kis zenénk. az élet zenéje. a legszebb. és egyszercsak látomás. nem ez valóság. de látszik hogy nem érdekli őt ez. mert hogy mintha ott sem lennénk. a szokásos. ezzel akarja tudatni hogy kicsi_szívem_ne_remélj. és nem is remélek. jó persze éldegélek is jó is. de ő nem lesz többé. pedig hát tudom mennyire fontos. de a saját érdekem hogy eltűnjön a gondolat is. hogy baby baby it's a wild world. igazából képes lennék mindent feladni csak hogy újra az lehessen mint abban az álomszerű valóságban. mert most valahogy elszállt az élet. nem_nyelte_le_kilehelte. az_ember_mindig_jobbat_remél. bár talán nincs is értelme. de minek van? minek kelünk fel reggel? minek küzdünk meg minden nap a démonjainkkal? tudom hogy örökké megmaradnak és csak vele palástolom el az igazi problémáimat. de ez már igazán nem tartozik senkire.
annak örömére hogy van papírzsebkendőm..