az én kis életem. tele gödrökkel. és nem az a legritkább gödör ami nincs. ami láthatatlan. mert nem tudom igazából mi teszi ezt velem. hogy órák óta csak halk zúgás van a fejemben. valami nyomja de zúg folyton. nincs csend. 2.3ról sok csoki és sok innivaló után 1.7re csökkent a cukom. aztán fel 14re. nem tudok visztán gondolkodni. néha olyanok a napjaim mintha folyton szívnék. mintha nem szűnne a fejemben a monoton zaj. hát senki nem tud semmit. lesem a kommentjeiket. egymásnak. a képeket. a programot. hogy mindig patak. hogy egyszer úgyis felszed valakit. mért ne tenné? ez csak mégtöbbet segít a gödrökben. mert az üres rossz érzés. inkább zuhanjak gyorsabban mint bármi. essek olyan mélyre amennyire csak lehet. hogy vagy megöljem magam vagy becsülni tudjam az életem. mert így semmi nem számít. így életveszélyes. és nem látok tisztán. a tubák tenné? nem. az lehetetlen. csak a cukrom. meg a lelki szegénység. tökéletesen tönkrement minden. én is egy mocsok kettétört valaki leszek ha felnövök. bár erősítem a gyengeségem hogy úgy tűnjön többet bírok. és nem vagyok befolyásolható.