jó lenne csak bent állni a forró víz alatt. kicsit sírni meg ordítani meg talán mást is csinálni. felmelegíteni a szívem. soha többé nem fog érezni. nem. mert tudom hogy fog. épp ettől félek. hogy elmúlik amit olyan nagynak hittem. egyik barátnőm szakítása egyben az enyém is volt. mindenki csak arra kíváncsi ő hogy van. én meg elnyomom a fájdalmat. és "nem érez a szív csak dobog." ez is emlékeket hoz vissza. mikor még színis voltam. mikor még féltem. nem volt semmi. csupán fájdalom. mára boldogság is van mellette. de felébredtem abból a nyárnak nevezett álomból és ő nem fekszik már mellettem. már csak egymásra nézünk, köszönünk és megyünk tovább. annyira nincs semmi hogy a szám folyton lefele görbül. de aki sírva megy be az iskolába nevetve jön ki onnan. felgyújtottunk egy kukát. nem is egy kukát.. az ő kukájukat..
általában a fahéjtól már leterhelt éhes gyomorral ülök és nem tudok figyelni. unom magam és csak várom a következő órát. aztán megint a következőt. aztán megint.. és végül hazajutok. elkezdem várni az estét aztán elalszom. reggel bemegyek és kezdődik előlről. de majd minden rendben lesz. csak beállok az új zuhanyom alá és felmelegítem a szívemet. talán sírok is. nem. úgysem tudnék.