egyszer azt mondták nekem hogy lehetek a legjobb. hogy lehet az amit szeretnék. hogy boldog lehetek.
aztán kinőttem az olcsó hazugságokat.
"nem_segíthetsz_mindenkinek. igazából_alig_lesz_pár_ember_akinek_segíteni_tudsz. ezért_próbálom_nem_sajnálni_őket_mert_nem_segíthetek." ez most csak egy tapasztalat vagy ez a valóság? vajon tényleg nem leszek képes megmenteni mindenkit? akkor csalódni fogok magamban..
az a mocsok óra ott fent. lehet tubákolnom kéne. de most lakkoztam ki a körmöm. valójában olyan színű mint az ujjam többi része. hát én sem vagyok túl értelmes.
hallgatni ezt a csodát. megindító.
az ember mikor megszületik azt hiszi nagy dolgokra hivatott. aztán csalódik. ha az a bizonyos ismerősöm hatalmat kap akkor segíteni fogok neki jobbá tenni a világot. de először az életét fogom rendbehozni. túl fiatal hogy így elcsessze.. pont.
viszont ő.. ledönti a falaimat és örök életemben kísérteni fog.. ahogy hozzámért. ahogy rámnézett. ő volt az első. és véget ért? vajon ennyi a mi soha be nem teljesedő semmink? azt hittem sosem érzek másfajta vágyat. hogy a két dolog összejön és megerősödik és valami mégnagyobb mégújabb érzés lesz ami letép rólam mindent és ott állok majd védtelenül. de ő mégis megvéd. és vele biztonságban érzem magam és neki hiszek és vele boldog vagyok. aztán mikor elmegy mint valami jéghideg szél bele az arcomba és csak kínszenvedés az élet. és koppanok hogy most akkor mi? egy játék voltam? basszus nekem az élet voltál. nem is az élet. minden. nem. annál is több. és jobb. te voltál a boldogságom. ha most elmész legalább mondd meg hogy összetörhessek. mert ha nem tudom mi a helyzet lassan őrülök meg.. tudom neked nem volt semmi.. neked nem voltam senki. de a blogom veled kezdődött. kettőnkkel kezdődött. józanul az ágyamon. aztán eltűntél. szertefoszlott minden. túl költői vagyok. shit.